VI. Országos
Keresztény Vállalkozói Konferencia
Találkozz sikeres, keményen dolgozó vállalkozókkal, akik veled együtt tesznek hitet Krisztus mellett
Talán nem is sejted, mennyi eredményes, hitvalló keresztény vállalkozó vesz körül. Nem a te hibád: alig vannak olyan rendezvények, amelyek kifejezetten azoknak szólnak, akik egyszerre keresztények és vállalkozók is.
Így született meg az Országos Keresztény Vállalkozói Konferencia, melyen minden évben több száz résztvevő előtt beszélnek hitvalló előadók. Egy menedzsmentkonferencia, ahol Jézus nincs száműzve a színpadról!
Hasonló értékeket vallunk, hasonló problémákkal küzdünk, és mindannyian szeretnénk megélni a kereszténységet a vállalkozásunkban.
A résztvevők kérésére idén külön díj nélkül, mindenki számára elérhető networking-szekcióban vezetett üzleti kapcsolatépítésre is lehetőség nyílik.
Egy menedzsmentkonferencia, ahol Jézus nincs száműzve a színpadról! Töltődj fel és inspirálódj olyanok között, akik ugyanabban hisznek, mint jómagad.
„Konferenciába ágyazott közös istentisztelet és hálaadás. A szervezőknek sikerült új műfajt teremteniük.” ★★★★★
Ilyen volt a 2023-as konferencia
Éld át az élményt úgy, ahogy mi is láttuk:
A nap házigazdája
Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, műsorvezető, sportriporter, kommentátor.
Idén ismét a konferencia házigazdája és előadója.
Hívő református (a Reformáció 500 nagykövete).
A konferencia előadói
Kibertitok jövőkutató, IT-biztonsági stratéga, előadó, író, filmproducer. A mesterséges intelligencia jövőjének és a kiberbiztonságra gyakorolt hatásának kutatója.
Több mint 20 éve segíti a hazai kkv cégek digitális marketingjét, azon belül is online marketingjük és online értékesítésük „lendkerekessé” tételéhez kínál szoftvert (SalesAutopilot).
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
Időpont és helyszín
2024. május 19.
UP Rendezvénytér, Budapest
1042 Budapest, Szent István tér 13–14.
Partnereink és kiállítóink
A kiállítói lehetőségek miatt írj nekünk az info@kreativkontroll.hu címen.
Foglald le a helyed a konferenciára!
Ha több jegyet vennél, kérünk külön add le a megrendelést.
5 jegy fölött írj nekünk az info@kreativkontroll.hu címre.
A lenti csomagok között biztosan megtalálod a neked megfelelőt (még Early Bird áron)
A jegyedet természetesen bankkártyával és átutalással is fizetheted - ahogy neked tetszik
Sikeres tranzakció után a megadott e-mail címre megkapod a részleteket, a jegyed és a számlád
ALAP BELÉPŐJEGY
Early bird április 30-ig
(korlátozott számban)
A jegyár tartalmazza az összes előadáson való részvételt, illetve a kávészünetekben történő étel -és italfogyasztást.
VIDEÓS BELÉPŐJEGY
Early bird április 30-ig
(legnépszerűbb csomag)
Az alap belépőjegy tartalma +
örökös hozzáférés minden előadás felvételéhez (korlátlanul visszanézhetően).
49 990 Ft (+ÁFA)
VIP BELÉPŐJEGY
Early bird április 30-ig
(mindössze 20 jegy elérhető)
A videós belépőjegy tartalma +
belépés a VIP loungeba az előadások vetítésével, illetve egy egyedi ajándékcsomag.
69 990 Ft (+ÁFA)
ALAP BELÉPŐJEGY
Teljes ár (április 30 után)
49 990 Ft (+ÁFA)
VIDEÓS BELÉPŐJEGY
Teljes ár (április 30 után)
59 990 Ft (+ÁFA)
VIP BELÉPŐJEGY
Teljes ár (április 30 után)
79 990 Ft (+ÁFA)
Gyakran ismételt kérdések
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Egész nap szabad a járás, csak annyit kérünk, hogy folyó előadás közben figyeljetek arra, hogy ne zavarjátok a többi résztvevőt.
Egész nap szabad a járás, csak annyit kérünk, hogy folyó előadás közben figyeljetek arra, hogy ne zavarjátok a többi résztvevőt.
Van mélygarázs és külszíni parkoló is a helyszínen. Köztéren a helyi parkolási díjat kell fizetni, a garázsban pedig parkolóautomata áll rendelkezésre.
A jelentkezés után küldünk köszönőlevelet és számlát, ezzel már biztosítottad a helyed. A rendezvény előtt küldjük majd a jegyed is külön levélben.
Fontos nekünk, hogy hatékonyak legyünk a beléptetésben, ami nagy kihívás ennyi embernél, így érdemes elhoznod okostelefonodon a jegyet tartalmazó e-mailt, mert az abban lévő kód leolvasásával két másodperc alatt be is tudunk engedni, így a nagy sorok kialakulását meg lehet akadályozni.
A szervezett kapcsolatépítésre érdemes legalább száz névjegykártyával készülnöd. A szünetek is alkalmasak az üzleti kapcsolatok építésére, de kérünk, hogy engedély nélkül szóróanyagokat ne terjessz a rendezvény területén.
Azért tudjuk megvalósítani a konferenciát, mert vannak támogatóink, akiknek cserébe láthatóságot adunk a rendezvényen. A kiállítói lehetőségek miatt írj nekünk az info@kreativkontroll.hu címen. Úgy alkottuk meg a csomagokat, hogy az árnak megfelelő mennyiségben jegyet is tudjunk adni, így korrekt együttműködéseket valósíthatunk meg.
Díjmentes projekt felmérő hívás
Csak pár kattintásra vagy attól, hogy a régi pénznyelődet egy csúcsértékesítőre cseréld!
Kérlek a gördülékeny kapcsolatfelvételért a leggyakrabban használt adataidat add meg
Az e-mail címedre küldünk majd egy rövid kérdőívet a projektedről, amit ki kell töltened
A válaszaid feldolgozását követően (48 órán belül) kiküldjük az időpontfoglalás részleteit